2017-12-14

Látványos évadzárás

I. vadzr killts 40

Nagyszabású kiállításon mutatták meg produktumaikat a Péterkei Produktív Palánták.

A kiállításon a Népi Szövő Alkotó Műhely résztvevői különböző szőttesei (körmönfont apróságok, rongyszőnyegek, falvédők, gyapjúterítők, párnahuzatok és gyönyörű palóc mintás tarisznyák). a Klösz György Fotókör tagjainak válogatott fényképei (tájkép, csendélet, épület és rendezvényfotók, portrék, természet és állatképek,) mellett az Ügyes Kezek Kézműves Alkotókör mézeskalács díszei, vesszőből készült palóc kosárkái, és a különböző csuhé figurák között színes népviseletbe öltöztetet palóc csuhébabák kerültek bemutatásra.

A digitális szakkörök tagjainak alkotásait kivetítőn tekinthették meg a jelenlévők. Az Ifjonc Filmrendezők Körének tagjai Szövés című dokumentumfilmjében e kihalóban lévő értékes foglalkozást örökítették meg, megszólaltatva többek között Szabóné Szűcs Szilvia foglalkozás vezetőt, Molnár Istvánné Juliska szőtteskészítőt, és a szövő szakkör résztvevőit is. A Riportmanók „Péterkeiek mesélik” sorozatában Eged János tanár úr a fényképezésről és a város múltjáról, Németh Sándor gyerekkoráról és a legendás Hoffer traktor működéséről, Bocsi László a helyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület évtizedeiről, Pál László volt polgármester pedig a Péterkei futball múltjáról és jelenéről beszélt.

Az Aranytoll Újságírók Körének elkészül internetes iskolaújságját a foglalkozás vezetője mutatta be, további böngészésre biztatva a jelenlévőket a www.ujsag-petervasara-altisk.sulinet.hu weblapon.

A bemutatók után minden résztvevő oklevelet, majd a szakmai zsűri és az oktatók véleménye alapján a legügyesebb Produktív Palánták kisebb díjakat vehettek át Eged István polgármestertől, aki a díjátadások után elismerően szólt a foglalkozások hasznos eredményeiről és munkáiról, a résztvevő tanulók ügyességéről és nyitottságáról, a különböző szakterületek értékes kapcsolódásáról, valamint a hagyományok megőrzésének-átadásának és megörökítésének ezen formáiról.

I. vadzr killts 37

Végezetül a meghívott vendégekből, a délelőtt megtartott szakmai nap résztvevőiből, a szülőkből-hozzátartozókból és a foglalkozások tagjaiból álló népes közönség kötetlen beszélgetés keretében megtekintette a kiállított alkotásokat.

A kis Palánták büszkén mutogatták hozzátartozóiknak saját alkotásaikat, és a következő hetekben is gyakran tűntek fel családtagjaik, ismerőseik körében, akik jóleső örömmel tekintettek gyermekeik kiállított tárgyaira.

A kiállítás július 15-ig még megtekinthető a Művelődés Házában.