2017-12-14

Tavaszi beszámoló

Szvs Mtraderecskn

Hagyományainkra építve – Játékos formában komoly tanulás

Szorgalommal és komoly szakmai gyakorlással telt a TÁMOP-3.2.3/A-11/1-2012-0117 számú „Péterkei Produktív Palánták” európai uniós projekt tanulóinak idei első negyedéve. A foglalkozás-sorozatok gerincét adó 30 órás kreatív szakasz heti alkalmain a hat csoport gyakorlati feladatok révén ismerkedett meg a választott kreatív terület eszközeivel, technikáival, szakmai fogásaival, fortélyaival.

A Népi Szövő Alkotó Körben januártól beindult a komoly munka. Eredeti, helyi szövőszékeken – eszvátákon – , és a projektben vásárolt szövőkereteken megismerték a fonalfelvetés fáradságos és nagy odafigyelést megkövetelő munkáját, majd a rongyszőnyegkészítés rejtelmeibe nyertek betekintést, az alapanyagok előállításától az eszközök használatán át a mintakészítésig. Az elkészült sok színes alkotást már a szülők is megcsodálhatták. Áprilistól a gyapjúszövést gyakorolják, amivel majd palócmintás tarisznyát készítenek maguknak.

Az Ügyes Kezek Kézműves Alkotókör alsós tanulói már karácsonyra megörvendeztették családjukat kisebb, kukoricacsuhéból készített apróságokkal, (angyalka, kis betlehem), januárban pedig már komolyabb munkával készítettek palóc figurákat – férfi és nőalakot. Ezek díszítésére, színes ruhába öltöztetésére májusban még visszatérnek. Most még február óta a vesszőfonás fogásait gyakorolják: fűzfavessző helyett peddignádból készítenek kisebb kosarakat, de hamarosan már a mézeskalács készítéssel ismerkednek majd.

gyes kezek - vesszfons 13

A Klösz György Fotókör tagjai a különböző felvételek készítéseinek csínját-bínját gyakorolták, kisebb séták, kirándulások keretében. A portré- és tárgyfotózás elsajátítása után a természetfotózás keretében csodálatos téli felvételeket készítettek a Vezekényi tóról és környékéről, a templomdombról és a temetőről. Épületfotózás keretében nemcsak a Plébániatemplomról, de városunk több tucat házáról is készültek felvételek.  Az állatok fotózásánál, ahol ló, baromfi, kecske, rackajuh, mangalica és vaddisznó volt a „modell”, Varga Károly fazekasmesternél jártak. Itt a fotókör egyik tagja, Varga Veronika Kincső vendégelte és kalauzolta kis fotóriportereket. A szakkör tagjai megnézték a Művelődés Házában Demeter Pál fotóművész, a Heves Megyei Fotóklub elnökének, (korábban 8 éven át a „Szaki” kollégium igazgatójának) fotókiállítását, elemezve a több mint négy évtizede fotózással foglalkozó profi művész kompozícióit, képalkotási módszereit, témaválasztását. Ezek mellett bekapcsolódtak a városi események dokumentálásba is. Az Óvoda Tündérvölgy napjának eseményeit fényképezték, gyakorlatban is tapasztalatokat szerezve arról, hogy az éles események megörökítése bizony nem könnyű feladat. Ezért ezt még tovább gyakorolják majd egy május elsejei focimeccs, a „Szaki” munkagépes ballagásának, és a Gyereknap rendezvényeinek megörökítésével, de látogatást tesznek majd egy pékségben is, a kenyérsütés munkálatainak dokumentálása céljából. Természetesen a foglalkozásokról nem hiányzik a jókedv, nevetés. Nagyon sok fénykép ezek hangulatát, a viccelődést, és egymást örökíti meg.

Riportszerkeszts kzben

Az Ifjonc Filmrendezők már profin kezelik a kamerát, és statívot, valamint a szerkesztő-vágóprogramot. Tudják, hogy épül fel és hogy készül a forgatókönyv, mi a komponálás, snitt, svenk, zoom. Foglalkozásaikon nemcsak több órás nyersanyag, de kisebb egypercesek is készültek már a váraszói völgyről, Pétervásáráról, és a szövés rejtelmeiről is.

A kis tanoncok már egymás foglalkozásain is megjelennek, így is elmélyítve ismereteiket. A filmesek már többször látogatást tettek a szövőkörnél, felvételeket készítve a munkálatokról., de meglátogatták őket a fotósok is. A továbbiakban sűrűbbek lesznek ezek a látogatások, mely nemcsak egymás munkáinak megismerését, de a digitális technológiák gyakorlását is elősegíti, és hozzájárul a projekt céljának: a hagyományápolás- és megőrzés ismeretet átadásának, és megörökítésének megvalósulásához.

A Riportmanók is egyre ügyesebbek lesznek a nyersanyag felvétel (kamerakezelés-riportkészítés), és a számítógépes utómunkálatok (vágás, szerkesztés, hangkeverés, feliratozás) terén, kezeik alól egyre több gyakorló alkotás, kisfilm, riport kerül ki. Első éles bevetésük a Tamási Áron Általános Iskola három napos farsangi bálja volt, ahol már igazi kis operatőrként és riporterként szerepeltek. Az itt készített és egyéb nyersanyagokra támaszkodva minden héten komoly munka folyik a PKTV stúdiójában.

Az Aranytoll Újságírók sem tétlenkedtek, gyakorló honlapjukon gyarapodtak a kis tudósítások. A résztvevő tanulók tudnak már saját honlapot készíteni, ezt aloldalakkal tagolni, képekkel, videókkal feltölteni, saját írásaikat megosztani. Megtanulták a hírek szerkesztését, szavakba öntését, megjelentetését, egyes – nem helyi – események illusztrálásához fénykép- vagy videofelvételek internetes keresését és megjelentetését is. Sajnos Pádár Zsófia foglakozás vezető külföldi munkája miatt április elején megvált a csoporttól. Helyét Simon László tanár úr vette át, az Ő feladata lesz az eddig tanultakra is építve a tanév végére a gyerekekkel az iskolai honlapról elérthető elektronikus iskolai újság elkészíttetése.

Webjsg szerkeszts

 

 

A médiával ismerkedő két szakkör vendége volt januárban Pilisy Csenge, a MR1 Kossuth rádió riportere, aki korábban az Eger Tv riportere-műsorvezetőjeként, majd párhuzamosan több éven át a MTV miskolci stúdiójának munkatársaként dolgozva több mint 2 évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik a média világáról. A PKTV stúdiójában a Riportmanók és az Aranytoll Újságírók csoportja együtt látta Őt vendégül, ahol sokszínű szakmai tapasztalatát, élményeit, tanácsait átosztotta meg a gyerekekkel. Az élménybeszámolókon kívül sok apró, érdekes kérdésükre is választ kaphattak a résztvevő nebulók.

A kreatív szakasz foglalkozásainak közelgő lezárásaként április végén szakmai kirándulások vesznek majd részt a tanulók, majd május elején Nyílt napon mutatják meg tevékenységüket, melyre szeretettel várják nemcsak a szülőket, érdeklődőket, de a város vezetőit, és szakmai vendégeket is. Májustól pedig a népi fazekasságot felölelő Sárkovácsok Fazekas Kör is megkezdi foglalkozásait. Ezek részleteiről a projekthonlapon (www.pvproduktiv.hu, valamint Pétervására honlapjáról tájékozódhatnak majd az érdeklődők.